Kopcsó Attila

Kopcsó Attila vagyok, házas egy nagykorú gyermek édesapja.

Múltam

13 éves koromban kezdtem el az akkori gondolkodásom szerinti „életet” élni: dohányozni, alkoholizálni, paráználkodni. Igazi szenvedélyem a karate volt, amit kb. 7 évig űztem. 18 éves koromra már napi 2 doboz cigarettát szívtam el, 8 üveg sör és 8 feles rum kellett a megfelelő hangulatszintem beállításához, barátnőimet hetente, havonta cseréltem. És közben hallgattam egy keresztény barátom szenteskedését valami Jézusról, meg kegyelemről, meg arról, hogy Isten szeret engem! Válaszom 3 éven keresztül nem változott: ’Elhiszem, hogy van Isten, de hagyjon békén engem, én is békén hagyom őt!’ Egyszer-egyszer elmentem vele a gyülekezetébe, hogy jót nevessek az odajárókon, de nem tudott megragadni.

A barátom valószínűleg rájött, hogy nálam nem ér célt és akármilyen kitartóan próbálkozik, nem leszek hívő. Egyszerűen túl racionális, túl okos(kodó) voltam ahhoz, hogy beadjam a derekamat, és túlságosan élveztem azt, ahogyan éltem. Kaptam tőle egy Bibliát – ami a mai napig megvan – néhány bátorító sorral, és többé nem nyaggatott az ő Jézusával. Egy bizonyos idő eltelte után egy este – fogalmam sincs, hogy miért – elővettem ezt a Bibliát és elkezdtem olvasni a Máté Evangéliumát. Miközben haladtam az olvasásban, rámtelepedett egy gondolat: amit olvasok az igaz. Amikor a kereszthalálhoz értem, megértettem, hogy bajban vagyok, az életem nem jó irányba megy, és nem tudom megváltoztatni, helyrehozni a múltamat. Valami, vagy inkább valaki megérintett úgy, ahogyan még soha senki nem érintett meg. Ott azon az estén megtörtem, összetörtem és semmi mást nem kívántam, mint Jézust. Másnap örömmel újságoltam barátomnak a történteket, és közöltem vele, hogy meg akarok térni. Ez 1997. november 13-a csütörtökön volt és azóta követem a Mesteremet bármerre visz az élet.