Zsolt bizonysága

Szeged mellett egy reptér felett, valahol 1000-1200 méter magasságban összevissza pörögtem a levegőben, az ejtőernyőm kinyitására is képtelen voltam, mert a forgás sebessége olyan nagy volt, hogy képtelen voltam a kezemet behúzva elérni a kioldót. Ráadásul nemcsak egy tengely mentén, hanem teljesen koordinálatlanul mindenféle irányban pörögtem, már azt sem tudtam, merre van a fent és a lent. Egyszer csak a vészkioldó, mintha mi sem történt volna, kinyitotta az ernyőmet olyan 600 méter magasan. Aki ért hozzá, tudja, hogy ilyen helyzetben a vészkioldó nagyobb gondot okozhat, mint amit megold, mert az össze-vissza pörgésben kioldott ernyő nagyon könnyen rád tekeredhet. Velem nem ez történt, ott lógicsáltam ég és föld között a rendbe kinyílt ernyőm alatt, mint egy érett cseresznye a fa tetején, és földet értem minden gond nélkül.

Peruban, Limától északkeleti irányban egy hegyi szerpentinen egyszer csak egy ellenőrző pontot látok, ahol rendőrök és katonák vegyes csoportja áll, az egyik kilépett elém az útra és láthatóan ellenőrzés céljából félreállított. Amint meglátta az útlevelemet és hogy Európából jöttem (tekintve, hogy minden európai gazdag, ugyebár), elkezdte magyarázni, hogy a kocsi lámpája nem ég (ő kérte, hogy kapcsoljam le, amikor megállított), ezért most azonnal 1000 USD-d fizessek büntetésként. Jeleztem, hogy ez nem áll rendelkezésemre. Ekkor szólt az ott lévő katonáknak, akik 7-en, 8-an körülvették a kocsit és felhúzták a géppuskáikat, nyomatékosítva, hogy innen bizony csak 1000 dollárral könnyebb pénztárcával fogok tudni élve továbbmenni. Ez utóbbi nem költői túlzás, utólag jobban megismerve a helyi viszonyokat, megtudtam, hogy az életem közeli vége abban a pillanatban nagyon is valós alternatíva volt.

Törökországban, Antalyában töltöttem egy hetet, annak a nagy részét a tengerparton, ott is jórészt ugyanazon a napozóágyon, 1 nap kivételével. Azon az egy napon délelőtt, amikor nem voltam ott, az ágyam alatt felrobbantottak egy pokolgépet. Mint kiderült, az ország egy másik városában, szintén egy turistaövezetben, ugyanakkor robbant egy másik bomba, ami ott 2 embert megölt.

2019-ben a kisfiam és feleségem életét is megmentette a Mindenható, amikor egy autópályán történt nagy sebességgel bekövetkezett baleset során egy totálkárosra tört autóból a legkisebb karcolás nélkül szálltunk ki mindketten (illetve mindhárman, mert akkor már ott volt a feleségem pocakjában a kisfiunk).

Ilyen és ehhez hasonló történetekből jópár akad az életemben. De a legfontosabb ez: 2004. június 22. Kiskörős. Egy kis zsidó zsinagógában, amit abban az időben néhány éven keresztül használt az Agapé közösség helyi gyülekezete, ahová édesanyám is tartozott, istentiszteletet tartott. Én már korábban olvastam az Igét, ismertem az evangéliumot, de mélyebb hatást nem gyakorolt rám, egyszerűen etikailag helyes megközelítésnek tartottam a Biblia álláspontját több kérdésben, ezért további megismerésre tartottam alkalmasnak. Azon a napon édesanyámmal tartottam a zsinagógába, ahol a közösség vezető pásztora prédikált. Őszintén szólva, hogy pontosan miről is beszélt, egyáltalán nem emlékszem már, ami viszont megmaradt, az a hatás, amit az evangélium szavai bennem is életre kelve kiváltottak. Megéreztem, hogy Jézus nélkül nincs valódi értelme az életnek, megértettem, hogy az eddigi életemmel milyen sokféle módon bántottam meg, és megtértem.

Megmentett tehát Jézus Krisztus mindenféle lehetséges módon, ahogyan egy embert meg lehet menteni. Mit nyertem ezzel? Nem szűntek meg az életemben a nehézségek és problémák, de találtam valakit, aki minden élethelyzetben tanáccsal lát el és bátorít. Nem tűntek el a rossz döntések, de az élő Igében megláttam a tökéletességnek azt a mércéjét, ami felé folyamatosan tanulva törekedni érdemes, és ez a törekvés talán egyre jobb döntéseket eredményez. Nem lettem tökéletes szent, aki nem hibázik, nem bánt meg másokat vagy okoz fájdalmat hibáival, de kapcsolatba kerültem Azzal, aki mindezek ellenére mégis tökéletesnek lát. És néha képessé tesz magamat is és másokat is ugyanígy látni, ami nagyon bátorító, különösen akkor, amikor az ember egyáltalán nem képes ilyennek látni magát és a másikat. Megéltem azt, hogy az Ige valóság, minden szava igaz, és ez szépen, fokozatosan kezdte megteremni azokat a gyümölcsöket, mint a szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és mértékletesség. Ezeken keresztül pedig még a jelentős kihívásokat, életfeladatokat is másként tudom értékelni, derűvel, az első kétségbeesések után reménnyel tekintve a jövőbe.

És ha megkérdeznél körülöttem lévő embereket, hogy ezeket látják-e rajtam? Egyesek biztosan mondanák, hogy igen, látja ezeket bennem, egyesek pedig ugyanilyen bizonyossággal állítanák, hogy nyomát sem. És mindkettőnek igaza lenne 😊 mert a megtéréssel nem lettem tökéletes, de tökéletes szeretetet és igazságot találtam az élő Igében. Ennek köszönhetően reményteljes utat látok magam, a családom és az életem különböző működési területein lévő közösségek előtt. Ennek az útnak a végén ott áll Jézus Krisztus, akivel majd szemtől szemben állhatok.